„Macska, te selymes őrület…” – Rímbe szedett cicaimádat

Meg tudod fogalmazni néhány sorban, hogy miért is imádod a macskákat? És mindezt rímbe szedve? Naugye!

Nem olyan könnyű megfogni a megfoghatatlant és leírni azokat az érzéseket, amik nap, mint nap megjelennek a szívünkben ha a macskáinkat figyeljük. Meg egyébként is: olyan természetes az egész, nem is gondolkodunk rajta. Aztán jön egy levél… Mindössze három sor, de felhívja a figyelmemet egy hölgyre, Szabó T. Anna íróra, akinek sikerült rímbe szedni a cicaimádatot és megragadni a cicaszemélyiség legparányibb mozzanatait is. Fogadjatok most tőle ezt a verset és ha nektek is lapul a fiók mélyén hasonló, várjuk! Küldjétek el a macskamentaklub@gmail.com e-mail címre és megjelentetjük! 

A macsek, mire megjön, kérve kéri,
és hátat görbít, pokrócot dagaszt:
az ember szimpla működését érti –
hogy tőle jön a mennyei malaszt.

A macsek, mire megjön, s besirült már,
gazdája léptét hűen követi,
és sündörög, mivel eleget ült már,
de megint csak az étel kell neki.

A macsek, mire megjön, megy előre:
a wiszkaszt hajtja, holott jóllakott,
és vitaminoktól fényes a szőre,
bőséges koszttól ereszt pocakot.

A macsek, mire megjön, már megette
a szomszédban a teli tál kaját,
de ráfújt arra, aki megetette,
és ellátta a szomszéd macs baját.

Lenyávogta vagy elkerülte őket
ha nem hajoltak szent színe előtt –
jó, nem túl nagy macs, de azért még nőhet,
jaj annak, aki nem csodálja őt.

A macsek csak a te javadat látja:
hát nem örülsz, hogy dédelgetheted?
Mi? Nem hódolsz meg, halandó? Hiába,
még nem tanultad meg, hol a helyed.

A macsek megfáradt a nagy evésben 
ásít, elfordul – szinte már beint…
Most alszik… Vigyázz, ember! Legyél résen,
hogy szolgálhasd, ha felébred megint.