Egészség, gondozás,  Érdekességek

Így válthatod emberi évekre a cicád életkorát – Nem elég hozzá csak egy szorzás!

A legtöbben úgy hiszik, hogy ahhoz, hogy a macskád valós emberi életkorát megkapd, mindössze elég egy egyszerű szorzás (7-tel), azonban ez a kalkuláció ettől azért összetettebb. Sokaknak csak jó játéknak tűnik a számolgatás, pedig fontos tudni a valós emberi kort a macskák esetében is, hiszen így fény derülhet arra, hogy milyen egészségügyi problémák veszélyeztethetik a bársonytalpú dorombolónkat a koruk előrehaladtával.

Így válthatod emberi évekre a cicád életkorát

A matekot jelentősen könnyíti, hogy a macskák fajtájától teljesen független a számítás, hiszen körülbelül ugyanolyan ütemben öregszik az összes cica. Az Amerikai Állatorvosi Szövetség (AVMA) tájékotatójában rámutat, hogy a macskák körülbelül egy éves korukra válnak fizikailat olyan fejletté, mint egy tinédzser korban lévő, 15 éves ember, majd kettő éves korukig további 9 év öregedéssel kell számolni. Ezt követően valamivel lassulnak az öregedési folyamatok, és biológiailat évről évre kb. 4 évvel lesznek idősebbek emberi években kalkulálva.

Az alábbi táblázatban könnyedén nyomon követheted, hogy a cicád éveinek száma emberi léptékben milyen életkornak felel meg.

Macskád valós életkoraEmberi években kifejezett életkora
115
224
328
432
536
640
744
848
952
1056
1160
1264
1368
1472
1576
1680

Meddig élnek a macskák?

A macskák átlagosan 12 és 15 év közötti kort élnek meg, a fajtatiszta cicák esetében átlagosan 12, a keverék cicák esetében pedig hosszabb, 14, 15 év az átlagéletkor. A megfelelő táplálás és gondoskodás természetesen befolyásolja az élettartamot és az egészségi állapotot is, sőt a rendszeres állatorvosi ellenőrzés is elengedhetetlenül fontos.

Hogy lehet megtudni a macska életkorát, ha nem tudod pontosan mikor született?

Ha nem tudod, hogy pontosan mikor született a cicád, mert például befogadott kedvencről van szó, akkor is meg lehet állapítani azt, hogy körülbelül milyen életkorban van. Ehhez állatorvosi segítséget kell igénybe venned, aki a fogazat, izomzat, bunda és a szemek vizsgálatával fel tudja mérni, hogy milyen idős lehet.