Éhenhalósdi, avagy a táplálkozás macskalélektana

Ha van macskád, biztos vagyok abban is, hogy az étkezés már-már különleges és kulcsfontosságú napi szertartássá szelídült és olyan egyszerűen nem fordulhat elő, hogy késsen egy vacsora, vagy ne adj isten, kimaradjon. És ha mégis? Meglakolsz…

Megnyugtatásodra ezúton tudatjuk, hogy minden macskában pontosan beállított óramű üzemel, ami nem ketyegéssel, hanem nyávogással hallat magáról ilyen esetekben. Minél erősebben korog a gyomor, annál hangosabb a nyávogás, ami nem mellesleg zacskócsörgésre, kanálkoccanásra, vagy a konzervdoboz ciccenésére még tovább fokozódik. Nem tehetsz ellene semmit, mint ahogy a macskaagyba pontosan beépített házalaprajzot és térképet sem tudod kiiktatni, ami éhségriasztás esetén halálpontosan elkalauzolja a konyháig, a hűtőig, a táljáig, ami mellé leülve, kuncsorgó tekintettel (és az imént említett nyávogással) vár. És mi történik akkor, ha a vacsorájával felé közelítesz? Ez természetesen nagy mértében függ az előtted álló távolságtól. Ha métereket kell megtenned azért, hogy elérj a cicatálhoz, akkor az átlag egy perc alatt megtehető út, öt percre hosszabbodik, ugyanis folyamatosan az előtted szaladó cicában botladozol, aki időnként fel-fel pillant a kezedben lévő ennivalóra. Természetesen itt sem feledkezik meg a nyávogásról, ami nagyjából az „adj enni, gyorsan, gyorsan, méggyorsabban” mondatnak felel meg. A tálhoz érve aztán azt sem bírja kivárni, hogy teletöltsd: mohón falni kezd, a kezedet pedig arrébb lökdösi. Azon meg se lepődj, ha nem csak a tálba, hanem a macska fejére, hátára, a kezedre, lábadra és a padlóra is jut a kajából. Gyakorlott cicatulajdonosok akrobatamutatványokkal oldják meg a dolgot, ami legfőképp az egyensúlyozás, az észrevétlen cicakaja elhelyezés és a „hogyan kerüld ki a macskát” mutatványokból áll, nekünk még van ebben hiányosságunk… Mentségünkre szolgáljon a hírhedt macska logikával azonban tisztában vagyunk. Nincs az a tele tál, ami ne lenne üres – legalább is a doromboló teremtéseink szerint. Hogy ezt hogy értjük? Találkoztatok már azzal a kérő tekintettel, ami rád meredt, holott csak a tálja közepéről hiányzott az ennivaló? Minden buddhista tanító megirigyelné a macskák hozzáállását, hiszen hányszor próbálták tanítványaikba sulykolni: „csak a középpontodat figyeld!” Na tessék! Egy macska ezt rutinból teljesíti! Csak a tálja közepére figyel, a peremszéleket már nem nassolja el, utána pedig kérdőn néz rád: „hát nem látod, hogy üres???” És Te nem látod. Zsugori ember…

Ejtsünk szót a túlkajálásról is? Amikor annyit fal a cicád, hogy könnyítenie kell magán? Nem számít, ha megtette, visszamegy a tálhoz és megeszi a maradékot. Nehogy már kárba vesszen!?! Vagy beszéljünk azokról a zsiványokról, akiknek ha nem adsz, megszerzik maguktól? James Bond kutyatúró ahhoz képest, ahogy egy macska titkos ügynökként felméri a terepet, sunyi tekintettel tervet sző, majd kivár… Kivárja, amíg nem nézel oda, vagy tíz másodpercig leveszed a tekinted a zsákmányáról, majd körmöt hegyez és lecsap! Ha elég ügyes észrevétlenül szerzi meg, ha kicsit ügyetlenebb, akkor hangos zajt csapva, viszont gyorsan. Nincs esélyed. Megdorgálod? Megsértődik. Méghozzá látványosan! Aztán ember legyen a talpán, aki kiengeszteli! A végén azon kapod magad, hogy a zsákmány tárgyát képező fasírttal állsz a szőnyeg szélén és könyörögsz a bocsánatáért. És ő mit tesz? Nagyvonalúan megbocsát, hiszen a célt így, vagy úgy, de elérte!

Mielőtt bárki bosszankodni kezdene azon, hogy hülyét csinál belőlünk egy macska (miközben naná, hogy igen), feltétlenül említést kell tennünk arról az esetről, amikor hálásak és ezért  mi kapunk tőlük ennivalót. Egeret. Az ajtó elé helyezve. Gondosan kiterítve. Persze arról nem szól a fáma, hogy egy éjszakai vadászat során már hármat bekebelezett és az az egy, amit nagy kegyesen megkapunk, már nem fért a bendőbe. Ő hálás és ezért persze dicséretet vár. „Látod, mit hoztam neked? Ugye látod? A Tiéd! Csak a Tiéd!” Aztán Ő, a Macska, méltóságteljesen mellé ül, várja a simogatást és büszkén kihúzza magát. Persze ezt minden esetben meg is kapja, miután kilépve a házból kisikítottuk magunkat. Hálátlan ember…