Macskamenta Story

Macskamenta Story 19.rész – Torvi és a csodálatos baba

Sziasztok Mentások!

Este cicanyu úgy döntött, hogy itt az idő és ennek hangot is adott. Nem értem minek volt itt az ideje, de cicapám fal fehéren szaladgált fel-alá és ismételgette, hogy itt az idő. Valahogyan mammer is előkerült, akit még az életben nem láttam ilyen határozottnak. Katonatiszteket megszégyenítő módon vezényelte apámat „A bőröndhöz”, és pakoltatta be vele a kocsiba. Mire cicapám kiparkolt mammer már anyámat felkarolva várt a kapuban.

Annyit még mondott anya, hogyha legközelebb látom már eggyel többen leszünk. Egy ideig arra gondoltam, hogy lehet egy másik macskával állít majd haza. Szépen lassan végig is jártam a játékaimat, búcsút vettem a tálkáimtól, majd bevillant . . . Tesó ideje jött el. Végre kiderül, hogy lány vagy fiú lesz és végre lesz kivel játszanom.

Nagyon izgatott lettem ezért levezetésként rohangáltam egy kört a házban, felhajtottam a szőnyegek sarkát, felrugdostam az előszobában gondosan sorba tett papucsokat. Mire végeztem minden teendőmmel nagyon elfáradtam, és akkor vettem csak észre, hogy egyedül maradtam a lakásban. Furcsa volt, mert így nem nagyon szoktak hagyni és hírtelen elkapott az a régi érzés, amikor még utcai harcos cica voltam. Azt vettem észre, hogy még Turbó is hiányozna, ha nem lennék már itt. Jól bevackoltam magam cicapu helyére az ágyban és élvezve a meleget elszundítottam.

Valamikor nap közben arra ébredtem, hogy apám és mammer karöltve, hahotázva szállnak ki a kocsiból. Apu felkapta Turbót megölelgette és annyit mondott neki, hogy csodálatos babánk van.

Mikor belépett az ajtón és meglátott engem is felkapott, majd rám kacsintva annyit mondott, hogy engem továbbra is nagyon fog szeretni, ne legyek majd féltékeny.

Nem mintha féltékeny típus lennék, meg azért van itt ám egy hierarchia, miszerint én jöttem ide előbb, így apa inkább az enyém, mint tesóé.

Mammer meg csak ül és mosolyogva törölgeti a könnyeit, hogy unokája lett. Gondoltam magamban, hogy eddig is volt, hiszen itt vagyok. Na mindegy, nem zavarom össze.

Ha kíváncsi vagy a történeteimre, akkor ITT tudod nyomon követni!

Jók legyetek, pá!

A történet illusztrációját NALA készítette.
További munkáit ITT és ITT tekinthetitek meg!
Kövesd Te is a munkásságát!