Levelek a szivárványhíd két oldaláról – Egy elhunyt cica emlékére

Drága Gazdianyu!

Tudom és látom, most sírva olvasod levelem. Két éve már,hogy itt vagyok a Cicamenyországban… Sose felejtem el az arcod, mikor nem mentem akkor eléd. A lelkem már messze járt, a testem ott várt az ágyon. Kérlek ne okold magad ezért, hogy nem voltál akkor velem, én akartam így…

Hidd el, már semmim nem fáj, csak a két kezed óvó szeretete ami nagyon hiányzik… De itt van nagytesóm Zizu, aki figyel rám. Tudom, ez nem ugyanaz, de ott van Mázli, Ő nagyon szeret Téged. Engedd meg Neki, hogy odafeküdjön az „én helyemre „, ahol éveken át boldogan és elégedetten feküdtem a vállad felett. Az én helyem már a szívedben van, örökre. Emlékszem mikor szegényt megpofoztam, persze bátor voltam az asztal tetejéről és Ő mégse haragudott rám soha. Köszönöm, hogy sose szúrtál le a kiszóródott  alomdarabok miatt, a szétkarmolt fotelkarfa miatt, a hajnali ébresztések miatt, köszönöm hogy mindenhová vittél, Balatonra nyaralni, Törökmezőre  és  hogy otthagytad miattunk a külföldi álommelót, mert hiányoztál nekünk és gazdiapu szeretete nem volt elég. Köszönöm a gondoskodást, törődést és a sok-sok szeretetet és kérlek semmiért se okold magad.  Akkor én már nagyon fáradt voltam. Azokkal az emberekkel meg ne törődjél, akik kinevetnek hogy mi, szőrös gyerekek közelebb állunk a szívedhez. Most egy kis időre búcsúzom, de nem örökre, hiszen majd találkozunk…

Szeretettel a Te Örökcicád: Silver  

Drága Örökcicám Silver!

Van amin nem lehet csak úgy átlépni és letenni… Pont ilyen, mikor egy szőrös gyermek meghal. Ugye tudod, hogy lelkem nagy része veled halt. Elmentél és elvitted a napot, a színeket, a boldogságot magaddal. Elvitted a boldog  pillanatokat, amiket adtál. Most ott egy fájdalmas lyuk tátong, egy vérző seb a lelkemen. “A felhőkön túl mindig süt ránk a nap,  ha fáradt vagy, hajtsd rám álmaidat.  Ha majd a csillagok szólítanak, úgy engedlek el, hogy szoritalak…” Még mindig érzem, ahogy kicsi mancsaiddal öleled a nyakamat, mint egy kis embergyerek.  Még mindig itt a bundád illata az orromban mikor buciztál. Pokol a hiányod!  Veled együtt elvesztettünk Isten szeretetéből is egy kicsit. Aki így tudott szeretni, ahogy Te, csak Isten csodálatos teremtménye lehetett. Köszönöm hogy velem voltál, hogy gyógyítottad lelkemben azt, amit az emberi világ tönkretett. Hálás vagyok minden kiszóródott alomdarabért, szétkarmolt fotelkarfáért, hajnali ébresztésekért .

Örökké szeretni foglak, vigyázz magadra, találkozunk…..

a Te Örökgazdianyud

Két éve ez a nap ugyanúgy indult, mint a többi. Ágyazás Silver segítségével, ami mindig sokáig tartott, de nem bántam. Egy jó ideje már újra a régi volt, játszott sokat és szépen evett, minden tökéletesnek tünt. Reggeliztetés, alomcsere és a szokásos búcsú: anya elmegy dolgozni, de siet vissza… Kora este ahogy a bejárati ajtón beléptem,nem hallottam a dünnyögését… mentem a szobaajtóhoz,  szólogattam, Silver, megjött anya… de semmi… ránéztem az ágyra és mintha egy hideg kéz érintett volna meg, odaszaladtam, de Silver addigra már átkelt a Szivárványhídon…Megállt a szíve, békésen aludt ott, ahol mindig, ami a kedvenc helye volt, a vállam fölött… az én szívemből meg elvitt egy darabot…

Silver emlékére
2003.szeptember 12.-2021.szeptember 27.

Közzétéve a szerző, Hrabanek Piroska Mária írásos engedélyével.
A borítókép illusztráció, a többi képen Silver látható.