Így gyászolják a macskagazdik elvesztett cicáikat – Meghatóan szép történetek a halál feldolgozásáról…

Egy szőrös családtag elvesztése ugyanolyan fájdalommal jár és a feldolgozásnak része a gyász megélése is. Korábban írtunk már arról, hogy a cicák távozása után is időt kell adni a gyásznak, most pedig olyan megható történeteket gyűjtöttünk egy csokorba a Macskamenta csoport tagjaitól, melyek segítséget, támaszt és talán egy enyhe vigaszt is nyújtanak azoknak, akik most búcsúztak kedvencüktől. A csoport tagjai így gyászolják kedvenceiket és megosztják azt is, mi segített nekik abban, hogy kisebb legyen a fájdalom.

Egy macskás csoport ereje, támogatása és megértése sokszor a legnagyobb vigasz:

„Nagyon köszönöm a biztató szavakat. A sok részvét nyilvánítását. Nagyon sokat segít a gyász feldolgozásában. (…) Mert ő még itt van velem. Úgy érzem. Lehet hogy butaság. Így igyekszem feldolgozni a hiányát, ahogy kicsit is méltónak érzem hozzá. Nagy küzdő, volt. Nagyon akart élni. Nagyon élvezte a boldogságot, ami talán most adatott csak meg neki. A gondolatát kerestem. Mindent megtettem amit úgy láttam szeret. Szinte állandóan itthon voltam vele. Nagyon nagyon hiányzik! Remélem odaát is csak szeretetben és boldogságban van része.” (Sz.M.)

„Tudom,hogy ez a csoport a vidámságot hozza az életünkben. A cicákkal az élet iszonyúan jó, mulatságos,de néha fájdalmas. Amikor beteg lesz egy cica, vagy amikor meghal mint az enyém. Annyira fáj,hogy meggörnyedek alatta. Reggel a legrosszabb, ilyenkor órákig sirok, és hangosan emlékezem rá. Az ismerőseim java része bár szereti az állatokat, de ezt a ragaszkodást már nem tudja elképzelni. De itt ahogyan olvastam, ti ugyanilyenek vagytok mint én. Nekem vigasz, ha elolvashatom a ti történeteket, és erőt merithetek belőle, hogy bár soha nem felejtitek el, de idővel tudtok másik cicát is szeretni lelkiismeret furdalás nélkul!” (T.L.Kata)

Van, akinek az segít a gyászt elviselni, hogy más macskáknak ad új esélyt, új életet, szeretettel teli családot:

„7 évesen elvesztettem a lelkem másik felét, Cickát. Ő volt a mindenem. Veseelégtelensége volt. Magamra tetováltattam a nevét. És a körmének a nyomait. Mikor a vállamra vettem, eregette a körmeit, ezek nyomot hagytak, és felvarrattam. Mindez már 8 éve történt, de most is nagyon fáj. Cicka mellett volt 2 cicám, és Cickám elvesztése óta jött hozzánk még 5. Hiszem, hogy azért ment el, hogy ennyi életet megmenthessünk általa.” (K.E.)

Az „életed macskája” megtanít szeretni minden macskát…

„Szerintem mindenkinek van olyanja, hogy „életem Macskája”. Nekem Matyi volt az. Ketten voltak Szofival, de Matyi volt a kedvenc, mert ritka intelligens volt, ügyes és okos. Olvasott a gondolataimban. 15 és fél éves volt, amikor elvitte a hasnyálmirigy-rák. Nem találtam a helyemet utána. Ha Szofira ránéztem, mindig az jutott eszembe: „Csak te vagy az.” Egyszer aztán elszégyelltem magam, és elhatároztam, hogy kettő helyett fogom szeretni Szofit. Kényeztettem, velem aludt, csemegéket kapott, és kivirult, arany éveire élvezte, hogy ő az egyedüli macska az ő világában. Már örültem, hogy nem maradtam macska nélkül Matyi után. 19 éves koráig élt, végelgyengülésben halt meg, hosszú, boldog élet után. A karanténnak hála, vele voltam az utolsó hónapjában mindennap. Eltemettem, megsirattam, és amint lehetett – 3 hónap múlva – két kis vörössel kezdtem újra a macskázást. Ők egyáltalán nem olyanok, mint Matyiék voltak. Megint hiányoltam Matyiékat. De megszoktam őket, és meg is szerettem „anya bolond állatjait”. Az ember „élete Macskája” megtanít szeretni minden macskát.” (E.GY.Edit)

A hiány nem múlik el, hiszen egy másik cica nem képes betölteni a lélekben keletkezett űrt, de sokat segít abban, hogy ne fájjon annyira…

„3 éve októberben meghalt a 9 éves cicánk és aznap délután egy kiscica ült a teraszunkon! Kerestem a gazdiját, de senki nem jelentkezett. Persze etettük, gondoztuk, aztán itt ragadt . A róla való gondoskodás sokat enyhítette fájdalmunkon! Pöttyöst azóta is imádjuk!” (B.Ági)

„Közel 11 boldog évet kaptunk. A fájdalom és a hiány ma is leírhatatlan. Darabokban a szívem Ezt csak mi értjük, akik ilyen közel tudunk hozzájuk kerülni. Ha valami tartja bennem a lelket, akkor az az, hogy itt van nekem a többi cicám, akiket éppúgy imádok sok éve. De így is rettenetesen nehéz, hiszen ők nem egymás helyett vannak. A hiánya nem múlik. Itt a sok emlék, ő még sincs sehol.” (Sz.Anita)

„A Fincikém 2014-ben 20 évesen hagyott itt. Még mindig álmofok róla és az illata is az orromban még mindig. Idén (2021- a szerk.) éreztem először hogy újra tudnék szeretni.” (S.Judit)

Akik családtagként szeret egy cicát, átérzi más gyászoló gazdik fájdalmát, még akkor is, ha ő maga nem érintett az elvesztésben…

„Előre rettegek, hogy ezt majd nekem is át kell élnem. Még nem vesztettem el kisállatot, de mióta megvannak a cicáim, már attól összeszorul a szívem és rámtör a sírás, ha csak rá gondolok, hogy egyszet nem lesznek. Volt, hogy álmodtam is ilyet és sírva ébredtem. Tényleg csak az tudja ezt átérezni, akinek van állatkája és családtagként szereti őket.” (M.É.)

Ha Te is érintett vagy és szeretnél támaszra, megértésre találni, vagy csak egy jót beszélgetni a macskák és gazdik hétköznapjairól, gyere a Macskamenta csoport tagjai közé! Támogató, békés és segítőkész közösség, ahol a bársonytalpú, doromboló kedvenceké a főszerep!