-
A szemhéj nélkül született macska divatikonná vált és napszemüvegeivel hódít
Szemhéj nélkül született az a macska, aki a közösségi felületeken most szemüvegeivel hódítja meg a cicaimádó nagyközönséget. Igazi divatikonná vált és különleges stílusával bedorombolta magát több százezres követőtábora szívébe. Te találkoztál már vele? A kaliforniai cicának extra védelemre van szüksége a napfény ellen, hogy megóvják látását, így a stílusos napszemüvegviselet egyúttal az egészségét is szolgálja, hiszen szemhéjak nélkül született. Képek forrása: Sunglasscat Instagram A tíz éves Bagel névre hallgató macska örömmel viseli a napszemüvegeket, a gazdi pedig imádja ezekbe öltöztetni kedvencét, így már egy egész kollekció büszke tulajdonosaivá váltak. A védelmét szolgáló napszemüvegekre már közel hétezer dollárt, azaz körülbelül kétmillió forintot költöttek eddig, Bagel pedig legalább száz darab szemüveg közül…
-
A 25 éves cica 2 év vándorlás után talált haza a gazdájához!
Több mint két év barangolás után tért ismét haza az a macska, aki huszonöt éves kora ellenére szerencse, hogy még életben maradt. Ennyi idő után ő maga is meghatódott a gazdival való találkozáskor. Az aggastyán korban lévő macska, Kizzy két éve indult útnak és nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy ennyi idő után ismét az otthonában dorombolhat. Rengeteg szeretetet és simogatást kap a gazdiktól, akik végtelenül boldogok, hogy szeretett kedvencüket ismét magukhoz ölelhetik. A cica valószínűleg úgy élte túl a kalandot, hogy hulladékokon élt, rátalálásakor borzalmas állapotban volt. Egy csatornában találtak rá, soványan, bolhásan, férgesen és járni is alig tudott, annyira megnőttek a karmai. A Daily Mail tudósítása szerint egy állatmenhelyre…
-
5 jel, amiből tudnod kell, a macskádnak szeretetre van szüksége!
Egy dolgot biztosra vehetsz, a macskádnak is szüksége van szeretetre és törődésre! Bár független és kissé öntörvényű kedvencek, de fontos számukra az odafigyelés, még akkor is, ha azt tapasztalod hogy a te cicád viselkedése egy kicsit hidegebb, távolságtartóbb. Összegyűjtöttünk 5 olyan jelet, melyből pontosan kiderül, hogy ha a kedvencednek szeretetre van szüksége! Ne hagyd figyelmen kívül, gondoskodj róla, hogy megkapja! 1. Nyávog és keresi veled a kapcsolatot A macskák között is vannak beszédesebb típusok, akik folyton nyávognak, beszélgetnek és mivel számukra ez a kommunikációs nyelv, így gyakran használják akkor is, ha élelmet kérnek, vagy valami bajuk van. Ezzel közlik azt is, ha törődésre vágynak. Ha csak lazán fekszel a kanapén…
-
6 tipp, hogyan tanítsd meg gyermekeidet, hogy megfelelően viselkedjenek egy macskával
Az emberekhez hasonlóan minden macskának egyedi személyisége van. Vannak, akik sok szeretetre vágynak és nem okoz gondot, ha felemelik és ölelgetik őket, míg mások függetlenebbek és nem élvezik a túl sok interakciót. A gyerekek imádják a háziállatokat és szívesen árasztják el őket szeretetükkel, simogatással és öleléssel. Ez azonban sok esetben egyáltalán nem kellemes a cica számára, így az öröm egy pillanat alatt átcsaphat szomorúságba, ami egy síró és összekarmolt gyermekhez , illetve egy stresszes és frusztrált macskához vezethet. Hogy mindkettőjük számára kellemes legyen az együtt töltött idő, a cica kiegyensúlyozott maradjon, a gyermekből pedig egy macskaimádó felnőtt váljon, akinek nincsennek rossz emlékei a doromboló kedvencekkel kapcsolatban, összegyűjtöttünk néhány tippet, ami sokat segíthet! 1. Hangolódás A macskák kiválóan olvasnak…
-
7 jele annak, hogy macskád cukorbetegségben szenved
Macskagazdiként azt szeretnénk, ha a kedvenceink egészségesek, kiegyensúlyozottak legyenek, így minél többet tudunk a macskafélék gyakori betegségeiről, annál előbb felismerhetjük, ha baj van és nagyobb hatékonysággal kezdődhet meg gyógyulási folyamat is. Sok macskát érint a cukorbetegség, ami ugyanolyan alattomosan támadja meg a cica szervezetét, mint ahogy az emberét. Elsősorban az idős macskák érintettek, de nem megfelelő táplálás esetén fiatalabb cicákat is érint. A macskák cukorbetegségének fajtái Az emberekhez hasonlóan a macskáknak is kétféle cukorbetegsége lehet , az I-es és a II-es típusú . Az I. típus azt jelenti, hogy a macska szervezete nem termel elegendő inzulint, a II. típus pedig azt, hogy a macska szervezete nem reagál megfelelően a termelt inzulinra. A doromboló barátaink…
-
9 ok, amiért a macskád az ágy alá bújik – Bajt is jelezhet!
Mindannyian egyetértünk abban, hogy a macskák számára sokkal jobban megfelelnek az alternatív helyek a délutáni szunyókálás idejére, mint a méregdrága macskaágyak. De mi van akkor, ha egyik napról a másikra megváltozik a cica szokása és egyre több időt tölt el az ágy alatt, ez pedig rendszeressé és már-már szokásossá válik? Figyelj a jelekre, bajt is jelezhet! Milyen okok rejtőzhetnek az ágy alá rejtőzésnek? Mutatjuk! 1. Szorongás Stresszhelyzetben a macskák hajlamosak kicsi, sötét helyeket találni, ahová elbújhatnak, és a bútorok alatti hely kiváló erre. Ezt különösen akkor alkalmazzák, ha valami megzavarta a megszokott rutinjukat. Érzékenyen reagálnak a háztartásban bekövetkezett változásokrak, vagy egy olyan eseményre, amit fenyegetésnek ítéltek, ezért elrejtőznek előle. 2. Vendégek Ha a macskád…
-
Bogárvadász macskák – Mennyire veszélyes, ha bogarakat eszik a cica?
A macskák szeretnek vadászni, lesni, üldözni és elkapni a zsákmányt. Ha ezt az ősi ösztönt nem tudják a természetben kiélni, akkor alternatívákat keresnek, az egyik ilyen pedig a bogarak levadászása és elfogyasztása. De mennyire veszélyes ez az egészségük szempontjából? Lehet valami baja attól, ha megeszi a bogarakat? Miért üldöznek a macskák bogarakat? Az ősi ösztönt már az első bekezdésben is említettük, mindezen túl pedig sokkal szórakoztatóbb egy élő áldozatot kiszemelni és levadászni, mint egy botra kötött tollat üldözni. Valljuk be, azért van különbség. A macskajátékok nem úgy kommunikálnak a cicában élő „belső vadmacskához”, mint egy olyan élőlény, aki kétségbeesetten szeretné megtartani az életét (bármennyire is kegyetlenül hangzik, de a cicákat…
-
Így gyászolják a macskagazdik elvesztett cicáikat – Meghatóan szép történetek a halál feldolgozásáról…
Egy szőrös családtag elvesztése ugyanolyan fájdalommal jár és a feldolgozásnak része a gyász megélése is. Korábban írtunk már arról, hogy a cicák távozása után is időt kell adni a gyásznak, most pedig olyan megható történeteket gyűjtöttünk egy csokorba a Macskamenta csoport tagjaitól, melyek segítséget, támaszt és talán egy enyhe vigaszt is nyújtanak azoknak, akik most búcsúztak kedvencüktől. A csoport tagjai így gyászolják kedvenceiket és megosztják azt is, mi segített nekik abban, hogy kisebb legyen a fájdalom. Egy macskás csoport ereje, támogatása és megértése sokszor a legnagyobb vigasz: „Nagyon köszönöm a biztató szavakat. A sok részvét nyilvánítását. Nagyon sokat segít a gyász feldolgozásában. (…) Mert ő még itt van velem. Úgy…
-
A gabonamentes macskaeledel 3 egészségügyi előnye
Olyan sokféle macskaeledel létezik, hogy nehéz lehet kitalálni, melyik lesz majd a legjobb kedvenced számára, ráadásul a macskák válogatósak is.A gabonamentes macskaeledelek egyre népszerűbbek, és valószínűleg már te is találkoztál ezekkel a boltok polcain. Nem csak allergiás, vagy érzékeny cicák számára jelentenek alternatívát, hiszen több egészségügyi előnyük is van, melyet bármelyik macska élvezhet.Ez a fajta macskaeledel nem tartalmaz kukoricát, búzát, árpát, rizst vagy zabot. Nézzük miért is olyan fontos ez az összetétel! 1. A gabonamentes macskaeledel kiváló azoknak, akik allergiában szenvednek Sok macska szenved allergiától. A macskák ételallergiájára utaló jelek a következők: A szőr túlzott nyalása, tisztításaGyulladt bőrKopasz foltok és szőhullásBőrön megjelenő sebekViszkető bőr A macskák allergiájának az egyik legfőbb…
-
Érzékelnek-e a macskák “negatív energiákat”?
Az emberekhez hasonlóan a macskák is érzékelik a hozzájuk közel álló emberek energetikai változásait.A cicád pontosan tudja, ha dühös vagy, mert akkor hangosan és idegesen beszélsz, feszült a testtarttásod, intenzíven gesztikulálsz. Nem nehéz megérteni mit érzel, ha egyértelműen erős érzelmek jeleit mutatod. De tudtad, hogy a macskád finom érzéseket is képes felvenni, például amikor nem mutatod, de belsőleg feszült vagy valami miatt?Nincs is erre nagyobb bizonyíték annál, mint hogy hozzád bújik és dorombol, ha beteg vagy, esetleg szomorú. Érzékelhetik a macskák a “rossz energiákat”? A doromboló állatokról azt gondolják, hogy ösztönösen tudatában vannak a negatív energiáknak, olyannyira, hogy egyesek azt hiszik, akár semlegesíteni, is képesek azt.Lehet, hogy a macskák nem…